Kezdjük a legelején! Gyermekkoromban szemtanúja voltam, hogy bátyám egy filmes régi fényképezőgéppel próbálta lefotózni vaktában a lecsapó villámokat. Sikertelenül... Talán innen az a megmagyarázhatatlan vihar és villám imádat, ami eddig csak lappangott bennem.
Körülbelül 3-4 éve fotóztam le az első villámomat az ablakomból, az első próbálkozásomat siker koronázta. Kettő villámot is sikerült lencsevégre kapnom… tehát a kezdő löket egyből meglett!
Nagyon lelkes lettem, és elkezdtem figyelemmel kísérni a meteorológiai jelentéseket. A következő pár fotómat is az ablakomból készítettem el, majd gyorsan szembesültem azzal a ténnyel, hogy önmagában a villámok nem dobják fel a képet annyira, ha ez mindig ugyanabban a környezetben van lefotózva: tehát rászántam magam, hogy elhagyjam az otthon adta védelmet azért, hogy jobb, szebb és jól megkomponált villámfotókat készíthessek... Előre kinéztem a lehetséges helyszíneket, amit szeretnék a villámos fotókon látni, majd mikor aktuális lett és jött a vihar odasiettem - hozzáteszem ez nem olyan könnyű dolog, mint ahogyan hangzik... Ezek a képek így megkomponálva születtek már, előre megtervezett helyről!
Egy viharfotózásom menete: ahogy látom, hogy közeledik a vihar, már előtte 2-3 órával előkészítek mindent, legyen minden indulásra készen! Akkuk feltöltve, gép becsomagolva (erre majd kitérek), lesem a radarképet és ha úgy ítélem meg, hogy felém jön és kb. 20-50 percen belül ide is ér, akkor bevágódok az autóba és irány a kiszemelt helyszín! Ha ez az időpont éppen hajnali 2-3 fele van, akkor is így alakul... Mikor más az ablak mögött szörnyülködik, hogy kint milyen cudar idő van, én kint vagyok egyedül a sötétben: így készülnek el ezek a képek. Aki komolyabban szeretne ezzel foglalkozni, annak kell némi kockázatot vállalnia, mert kocsiból vagy házból nem lehet igazán jó, látványos villámfotókat készíteni - persze mindig vannak kivételek, de nem ez a jellemző!
A családom, mikor már tudja, hogy egyedül megyek ki terepre, már rosszul vannak, aggódnak értem, nem győzöm őket nyugtatni: annak az esélye, hogy belémcsapjon a villám elég csekély (jó, nyilván azokhoz az emberekhez képest, akik épp alszanak otthon, mindenképp több :-)))!
Itt ki is térnék arra, hogy miért egyedül járok ki fotózni... A villámfotózás sajnos a "magányos rókák" kategóriába tartozik. Többnyire a zivatar hevessége és kiszámíthatatlansága miatt, olykor jön egy szupercella, ami 10-20 perc alatt úgy továbbáll, mintha nem is lett volna. Ez főleg a nyári hónapokra vonatkozik, de idén már előfordult ez a kora tavaszi hónapokban is! Szóval esélytelen ilyenkor a fotós haverokat összecsődíteni, mert mire mindenkit felhívok már el is ment a vihar. Ha meg mindenki nálam gyülekezik vagy együtt megyünk ki a terepre, többnyire másfele ment el a vihar vagy nem villámlott!
Sokszor bőrigáztam, megettek a szúnyogok, de soha nem bántam meg, hogy kimentem... még ha esetenként villámos kép nélkül is jöttem haza!
Most kitérnék egy-két kedvenc képemre is! Először is erre itt:
Ez a hozzám legközelebb lecsapott villám, amit láttam. A kép 8mm-es halszemobjektívvel készült - aki ismeri, az tudja, hogy sokkal távolabbinak tűnik minden ezen az objektíven keresztül, mint valójában. A közelségét jól szemléltette az a tény is, hogy a villámlás pillanatában dörgött is… ez nem szokott jót jelenteni, ha épp fedezék nélkül kóvályog az ember. Szemléltetésképp: ha látsz egy villámlást, elkezdesz számolni és három másodperc múlva hallod a dörgést, akkor 1 kilométerre csapott le a villám. Ennyivel gyorsabb a fény a hangnál, ez alapján jó kiszámolható, hogy körülbelül milyen messze jár a villám!
Ebben az esetben egy másodperc alatt már dörgött is… szóval nagyon közel volt, nagyjából 400-500 métere.
A másik kedvencem ez az országúton készült kép:
Itt épp egy mellékúton állok mozdulatlanul idén nyáron, miközben szétcsípnek a szúnyogok (expó alatt nem mozdulhattam meg, mert akkor homályos lettem volna a képen). A kép elkészülését úgy kell elképzelni, hogy a gépet szinte leraktam a földre a hátam mögé, távirányítóval időzítve elindítottam az expót és majd' két és fél percig mozdulatlan maradtam. A szerencsém az volt, hogy amerre mutattam, pont arra csapott le a legnagyobb villám...
Ha ezt valaki látja, csak annyit érzékel, hogy valaki a korom sötétben az országút közepén az égre mutat…. elég furcsán néztek volna rám!
Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a 2014es év! A januári National Geographic Magazinba a nyomtatott verzióba bekerült az egyik villámos fotóm! Azt hiszem ez még több erőt és kitartást ad a továbbiakban!
Itt egy tízemeletes tetején vártam meg a vihart!
Egy szupercella érkezése!
Most kitérnék így a technikai megvalósításra is. Egy vízálló Pentax K-5 vázat használok. Az objektívek változóak, ha nagyon nagy a zuhi, akkor felteszem a gyári Pentax DA 18-55mm F/3,5-5,6 WR obit! Újoncoknak: ez a kitobi szigetelt változata - a szigetelt váz mit sem ér szigetelt optika nélkül!), így száz százalékosan vízálló lesz a felszerelés, mert az objektív és a gép is szigetelt...
Előszeretettel használok halszemoptikát, meg széleslátószögű objektíveket is! Előnyt élveznek nálam a Samyang 8mm F/3.5, valamint a Samyang 14mm F/2.8 objektívek! Ha ezeket az objektíveket használom, akkor becsomagolom nylonzacskóba az obit is a géppel együtt, nehogy vizet kapjon, mivel ezek az objektívek nem vízállóak! Dióhéjban: lyukasszatok ki egy nylonzacsit és úgy húzzátok fel az obira. Lehetőleg a váz és az objektív csatlakozása is legyen fedett, a frontlencse felőli véget pedig vagy szigszalaggal, vagy csíptetővel kell rögzíteni.
A kép elkészítése nálam így történik: felteszem a gépet egy masszív állványra és itt hangsúlyozom a masszív szót, mert esetenként 100-130 km/h széllökések is előfordulhatnak... szóval az alsó kategóriás cucc használhatatlan (meg a karbon állványok önmagukban is - Pihe), ha kell le is súlyozom az állványt. (Súlyozásra lehet használni homokzsákot, de ha éppen nem árvíz ellen védekezel, akkor a fotóstáskád is megteszi, csak arra vigyázz, hogy a pakkod ne ázzon be, illetve a táska legyen annyira nehéz, hogy a szél ne mozdíthassa meg olyan mértékben, hogy emiatt mozduljon be a felvétel! Beállítom a kívánt kompozíciót, ami már eleve nem könnyű teljesen sötétben: ezt meg lehet úgy is tenni, ha a gépen az ISO értéket feltekerem, mondjuk ISO 51.200-re és készítek egy pár másodperces expót, ami csak arra kell, hogy lássam a tájat és ne kelljen perceket exponálni a sötétben a helyes kompozíció eléréséhez. Majd, ha beállítottam, hogy mit is szeretnék látni a képen, jöhet a többi beállítás, amit azzal kezdek, hogy kikapcsolom az autófókuszt és az objektívet végtelenre fókuszálom (ez a Samyangoknál nem fenyegető probléma). Autófókusszal nem lehet fényképezni, mert teljesen sötétben csak keresné a fókuszt és nem lehetne vele exponálni - vagy esetleg tévesen állítaná be, és a végeredmény egy nagy homály lenne!
Közben nézzünk meg pár hatalmas lecsapó villámot!
Van még egy nagyon fontos dolog: a vázon belüli zajszűrést ki kell kapcsolni, főleg a hosszú záridős ISO zajszűrést. Ha ezt nem teszed meg, akkor például 2-3 perces exponálás után ugyanannyi ideig nem fogsz tudni fotót készíteni mert a gép a zajszűréssel bíbelődik és addig lemaradhatsz egy csomó villámról! (Vagyis a géped készít egy ugyanolyan hosszú felvételt, mint az eredeti és ebből végzi el a zajszűrést: ez a blackframing. A K20D óta lehet kikapcsolni a Pentax vázakon.
A módválasztó tárcsát B módra állítom, így én határozom meg az expó idő végét. (Ha biztosra szeretnél menni, használhatsz villámdetektort is, amit viszonylag olcsón össze lehet rakni műszaki tudással, vagy drágán lehet venni csili-vili ketyerét műszaki tudás nélkül. A villámdetektor a villámlás pillanatában kezdi meg az exponálást, így ezt a terhet leveszi a válladról) Ide megintcsak a kellő rutin szükséges, hogy el tudd dönteni, mennyi az a villámmennyiség, amit ha beengedsz nem égeti ki még a képet. Mikor már úgy érzem, hogy elég sok villám van egy felvételen, akkor az exponálást befejezem egy gombnyomással. Ehhez egy vízálló infrás távkioldót használok, ami mindig a nyakamban lóg, hogy megtaláljam a sötétben és ne hagyjam el!
A végén beállítom a megfelelő érzékenységet és rekeszt, hogy a villám ne bukjon be, de ne is égjen ki - ehhez kell a szerencse mellett némi tapasztalat is, ugyanis tudni kell megbecsülni, hogy a vihar épp merre halad, milyen messze van, és az adott helyzetben épp milyen expozíciós értékeket használj!
Nagyjából megpróbálom szemléltetni, hogy körülbelül milyen beállításokkal fotózok:
Ezek az adatok tájékoztató jellegűek és az adott zivatar intenzitásától is függ a beállítás!
Itt pedig két szupercella látható:
Amíg messze van a vihar, addig nyitott rekesszel és magas érzékenységgel dolgozom, közelségének függvényében veszem vissza az ISO értéket, a záridőt, majd rekeszt. De sokszor így sem sikerül elkerülni a kiégést!
Itt egy példa: Ez a villám szinte robbant, a házak beleremegtek, a riasztók megszólaltak, és persze ki is égett egy része. A várt beállításnál jóval nagyobb volt ez a villám, ilyenkor ilyen lesz a végeredmény!
A viharban fotózás nem csak a villámok miatt lehet szép, hanem a viharfelhőknek köszönhetően olyan színeket, fényeket lehet fotózni, amilyennel soha máskor nem találkozhatunk: a képen a kápolna felett a város fényei tükröződnek vissza a viharfelhőkről.
A biztosítók rémálma!
Szemtanúja voltam, hogy tőlem háromoszlopnyira csap bele a villám a villanyoszlopba!
Végezetül szeretnék kitérni a nappali villámfotózásra, ami a műfaj legidegesítőbb és legnehezebb része!
Mint tudjuk a villámokat a hosszú záridővel a legegyszerűbb nyakon csípni, de sajnos ez nappal még a legszűkebb rekeszel is csak 0.5-2 másodperces exponálási időt jelent, ami nem sok ha villámokról van szó!
Így néz ki egy nappali villámfotó ND 1000 szűrővel!
Tehát a legegyszerűbb módja, hogy valahogy megnöveljük az expó időt , és ennek a legegyszerűbb módja, hogy egy nagyon sötét szűrőt hegyezünk az objektívünk elé!
Kitérhetnék arra is, hogy léteznek fényérzékelős automata exponáló kioldók, de én nem vagyok híve mert nem látok benne kihívást!
Tehát létezik egy pár igen sötét szűrő, ami akár 10 fényértéknyit tud csökkenteni!
Én is ilyet használok!
Sajnos egy-két hátránya van ennek a szűrőnek, hogy a jó minőségű ilyen szűrő viszonylag drága!
Egy 52mm –es szűrő 17.000 forint!
Tehát én egy ilyen ND 1000 B&W szűrőt használok erre a célra!
Ezzel a szűrűvel és plusz a rekesz szűkítésével nappali fényviszonyok közt is el lehet érni a 20-50 másodperces záridőt anélkül, hogy a képünk kiégne!
Ezután nincs más dolgunk, mint beállítani a megfelelő záridőt és elindítani az intervallumfotózást!
Sok sikert mindenkinek!
2015:
A Szupercella nonprofit szervezet Országos versenyt hírdetett!
A zsűri „Szupercellák és zivataros felhőformák”, „Tuba/Tornádó” és „Villámlás” kategóriában várta a fotókat. A versenyre kétszáz értékelhető pályamű érkezett be. A díjátadó ceremóniát az Országos Meteorológiai Szolgálat székházában tartották meg ahonnan elhoztam az első helyezést a "Hihetetlen Energiák című képemmel! Az ítészek között volt meteorológus és viharvadász is.
Ez igazán nagy elismerés volt számomra!
Íme pár idei 2015-ös villámfotóm. A többit a galériában találjátok.
