Makovics Photo
Rss Csatorna
Navigáció
Legújabb hozzászólások
bullet.gif Hi! This is very we...
bullet.gif Szia! A képeket e...
bullet.gif A kérdésem az lenne,...
bullet.gif Szia Kornél! Nagyon...
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Felhasználók
bullet.gif Online vendégek: 1

bullet.gif Online tagok: 0

bullet.gif Regisztráltak: 656
bullet.gif Legújabb tag: CrackKeyz
Viharvadász az éjszakában - Makovics Kornél és a villámfotózás
blank.gif
MAKOVICS KORNÉL Magyarországon, Szekszárdon élő fiatalember, akinek különleges hobbija van: villámokat fényképez, és tesszük hozzá rögvest: nem is akármilyen módon!


Villámlás napfelkeltekor Szekszárd közelében. A hajnali, nappali villámok megörökítése különösen nehéz feladat

A Facebookon akadtam rá egyik munkájára, majd a szerzőt is megkerestem, aki első kérésemre elfogadta, hogy mesél hobbijáról, a villám- és égboltfotózásról. Internetes oldalán és Facebook-profilján is megannyi érdekes és értékes infót megoszt olvasóival, akiknek itt lehetőségük van rengeteg káprázatos felvételt megtekinteni, ugyanakkor külön ki kell emelnünk a gömbpanorámákat is.

A villámfotózás életstílus

Kornéltól megtudtuk, gyermekkorában látta, amint a bátyja egy régi, filmes fényképezőgéppel akarta lencsevégre kapni a villámokat. Persze a próbálkozásokat nem koronázta siker. „Talán innen az a megmagyarázhatatlan vihar- és villámimádat, ami eddig csak lappangott bennem” – mondja a fotográfus, akinek nemcsak hogy sikerül megörökíteni az égi jelenséget, ezt művészi szinten teszi. Munkája elismeréseként pedig számos magazin, portál átvette és bemutatta már képeit, amik közül jó párral az RTL Klub időjárás-jelentéseiben is találkozhatnak a figyelmesebbek.



Immár öt esztendeje lesz annak, hogy komolyabban elkezdett a fényképezéssel foglalkozni. Amint Kornél az internetes oldalán is leírja, előbb csak lakása ablakából próbálta meg kimerevíteni a pillanatot, amikor a villámok cikáznak az égen, azonban hamar rájött arra, hogy képei nem eléggé izgalmasak, ha ugyanonnan, az ablakból készülnek. Elhatározta, hogy kimozdul az „otthon adta védelemből”, és kint a szabadban készíti el felvételeit. Elkezdte figyelemmel kísérni a meteorológiai jelentéseket, ugyanakkor előre kinézte a lehetséges helyszíneket, hogy minél jobban megkomponált fotók születhessenek. Amikor pedig az illető helyszínhez közeledik a vihar, odasiet, de hozzáteszi, ez nem olyan könnyű dolog, mint ahogyan hangzik…

Egy viharfotózás menete



„Ahogy látom, hogy közeledik a vihar, már előtte 2–3 órával előkészítek mindent, legyen minden indulásra készen. Az akkuk feltöltve, a gép becsomagolva, lesem a radarképet, és ha úgy ítélem meg, hogy a vihar felém jön és kb. 20–50 percen belül ide is ér, akkor beugrom az autóba és irány a kiszemelt helyszín! Ha ez az időpont éppen hajnali 2–3 fele van, akkor is így alakul…” – meséli Kornél. Hozzáteszi, hogy miközben „más az ablak mögött szörnyülködik, hogy kint milyen cudar idő van, én kint vagyok egyedül a sötétben: így készülnek el ezek a képek.”

A fotográfus kiemeli, hogy aki komolyabban szeretne ezzel foglalkozni, annak kell némi kockázatot is vállalnia, mert az autóból vagy a házból nem lehet igazán jó, látványos villámfotókat készíteni – persze mindig vannak kivételek, de nem ez a jellemző.



„A családom, mikor megtudja, hogy egyedül megyek ki terepre, már rosszul vannak, aggódnak értem, nem győzöm őket nyugtatni: annak az esélye, hogy belémcsapjon a villám, elég csekély – na jó, nyilván, azokhoz az emberekhez képest, akik épp alszanak otthon, mindenképp több.”

Makovics Kornél azt is elmondja, hogy a villámfotózók sajnos a „magányos farkasok” kategóriába tartoznak, és azt is elmeséli, hogy miért. „Többnyire a zivatar hevessége és kiszámíthatatlansága miatt, olykor jön egy szupercella, ami 10–20 perc alatt úgy továbbáll, mintha nem is lett volna. Ez főleg a nyári hónapokra vonatkozik, de idén már előfordult ez a kora tavaszi hónapokban is. Szóval esélytelen ilyenkor a fotós haverokat összecsődíteni, mert mire mindenkit felhívok, már el is ment a vihar.

Éjszakai kaland

Érdeklődésünkre egyik éjszakai élményét is elmesélte. Mert mint beszélgetés közben kiderült, mindamellett, hogy sokszor bőrig ázik, vagy éppenséggel agyoncsípik a szúnyogok és még villámokkal sem találkozik, a vadvilág is tartogat meglepetéseket: El sem hinné az ember milyen állatokkal lehet találkozni esténként – meséli Kornél. – Rengeteg siklót, sünt, róka családot láttam már, még borzot is, az őzekről meg szarvasbikákról már nem is beszélve.


National Geographic januári száma

A minap, mikor egy vihar alkalmával felmentem egy dombtetőre egy kis kápolnához fotózni, érdekes dolog történt velem. Nagyon sötét volt és a vihar előszele már érezhető volt. Gondolom, ezt az állatok is nagyon jól érzik, mert ilyenkor életre kel az erdő és a kis lakói is, nagy a nyüzsgés. Mikor odaértem a kápolnához, még nem tudtam, honnan jönnek majd a villámok, ezért felmáztam a kápolnával szemben lévő magas partfalra. Az aljnövényzet hatalmas volt, majd egy méter, a saját lábamat sem láttam. Sötét volt, fújt a szél, és már a távoli morajlás is hallatszott. Kinyitottam az állványt és megkezdtem a beállításokat, mikor figyelmes lettem arra, hogy valami motoszkál mellettem. Arra gondoltam, csak egy sün, és babráltam tovább a gépet. Majd amikor észrevettem, hogy egy nagyobb testű valami lehet, feltettem magamnak a kérdést: tuti, hogy itt akarok fotózni? Az egyméteres gazban a sötétség ellenére is lehetett látni, hogy valami szó szerint körbe jár körülöttem.



Szóval fogtam magam és lemáztam a meredek partoldalról, átmentem a kápolna túlsó oldalára, ahol kis tisztás és fák vannak. Egyszer csak meghallottam, hogy az a valami is utánam jött, követett a kis tisztásra. Majd ideért a vihar és nem is törődtem vele, amúgy sem vagyok az a félős típus. A fotózás során próbáltam mindig úgy rohanni az állvánnyal, hogy el tudjak csípni egy villámot a kápolnával együtt. Majd egy ilyen helyváltoztatás alkalmával majdnem hasra estem a sötétben a kis barátunkon. Egy kifejlett rókakoma volt! Mindketten egymásra csodálkoztunk. Bár ő követett engem, nem tudom, miért volt meglepve, hogy majdnem hasra estem rajta! Gondoltam, csak egy kíváncsi róka, és nem veszett… Mondjuk eleve gyanús, ha egy vadállat nem fél az embertől, főleg, ha róka. Szóval beszaladt a közeli bokorba és onnan kémlelt tovább, én nem foglalkoztam vele, mert ugyebár „mindent egy jó fotóért” elven ilyen nem tántoríthat el.

Segítségül néhány technikai paraméter a szakembertől

Makovics Kornél elmondja azt is, hogyan készít el egy képet a vaksötétben úgy, hogy az sikerüljön is: Felteszem a gépet egy masszív állványra, és itt hangsúlyozom a masszív szót, mert esetenként 100–130 km/h-ás széllökések is előfordulhatnak. Szóval az alsó kategóriás cucc használhatatlan, ha kell, le is súlyozom az állványt, hogy a szél ne mozdíthassa meg olyan mértékben, hogy emiatt bemozduljon a felvétel. Beállítom a kívánt kompozíciót, ami már eleve nem könnyű teljesen sötétben: ezt meg lehet úgy is tenni, ha a gépen az ISO értéket feltekerem mondjuk 51 200-ra és készítek egy pár másodperces expót, ami csak arra kell, hogy lássam a tájat és ne kelljen perceket exponálni a sötétben a helyes kompozíció eléréséhez. Majd ha megvan, hogy mit is szeretnék látni a képen, jöhet a többi beállítás, amit azzal kezdek, hogy kikapcsolom az autófókuszt és az objektívet végtelenre fókuszálom. Autófókusszal nem lehet fényképezni, mert teljesen sötétben csak keresné a fókuszt és nem lehetne vele exponálni – vagy esetleg tévesen állítaná be és a végeredmény egy nagy homály lenne.



Van még egy nagyon fontos dolog: a vázon belüli zajszűrést ki kell kapcsolni, főleg a hosszú záridős ISO zajszűrést. Ha ezt nem teszed meg, akkor például 2–3 perces exponálás után ugyanannyi ideig nem fogsz tudni fotót készíteni, mert a gép a zajszűréssel bíbelődik, és addig lemaradhatsz egy csomó villámról!

A módválasztót úgy állítom be, hogy én határozzam meg az expozíciós idő végét. Ide megint csak a kellő rutin szükséges, hogy el tudd dönteni, mennyi az a villámmennyiség, amit ha beengedsz, még nem égeti ki a képet. Mikor már úgy érzem, hogy elég sok villám van egy felvételen, akkor az exponálást befejezem. Ehhez egy vízálló infrás távkioldót használok, ami mindig a nyakamban lóg, hogy megtaláljam a sötétben és ne hagyjam el.



A végén beállítom a megfelelő érzékenységet és rekeszt, hogy a villám ne bukjon be, de ne is égjen ki – ehhez kell a szerencse mellett némi tapasztalat is, ugyanis tudni kell megbecsülni, hogy a vihar épp merre halad, milyen messze van, és az adott helyzetben épp milyen expozíciós értékeket használj.

B. B. IDE kattintva elolvasható az eredeti cikk
blank.gif
capmain-b-left.pngcapmain-b-right.png
Hozzászólások
blank.gif Még nem küldtek hozzászólást blank.gif
capmain-b-left.pngcapmain-b-right.png
Hozzászólás küldése
blank.gif Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni. blank.gif
capmain-b-left.pngcapmain-b-right.png
Értékelés
blank.gif
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték
blank.gif
capmain-b-left.pngcapmain-b-right.png
Megosztás
blank.gif
blank.gif
capmain-b-left.pngcapmain-b-right.png
Fotó felhő
Keress Facebookon is